Bencsik Andráson már elégtételt is vett Orbán Viktor, nézze csak!
A Fidesz vezénylőtábornoka március 15-én azt ígérte, elégtételt vesz azokon, akik ártottak neki. Úgy tűnik, Bencsik Andrásnak már most jutott egy pofon.
A Fidesz vezénylőtábornoka március 15-én azt ígérte, elégtételt vesz azokon, akik ártottak neki. Úgy tűnik, Bencsik Andrásnak már most jutott egy pofon.
Évek óta várta a CÖF, hogy a Fidesz vegyen részt a békemeneten – mondta el Csizmadia László, a szervezet elnöke a demonstrációról szóló tájékoztatóján. A menetelők hangsúlyozták, hogy ők pozitív ügyért vonulnak majd, ezt követően a végromlást jósolták, ha április 8-án "hibázik" a szavazó.
A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a Civil Összefogás Fórum által március 15-ére szervezett békemenet legfőbb üzenete – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója a Békemenet beharangozó sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
A Demokrata főszerkesztője, egyben a Sajtóklub állandó résztvevője Mészáros Lőrinc tévéjében védte Mészáros Lőrincet.
Most már a kormányközeli értelmiségiek is fújnak a sorosozásra, hát ezt is megértük. Igaz, ehhez kellett egy nagy pofon a Fidesznek. Most már Bencsik András is primitív kampányfogásnak érzi a sorosozást, igaz, korábban teljes mellszélességgel hirdette maga is.
Újpest fideszes polgármestere után az Echo TV Sajtóklub című műsorának arcai is viccesnek találták, hogy a KFC Király utcai gyorséttermének biztonsági őre véresre verte Szabó Zoltánt, az Index munkatársát, miután vasárnap este a személyzet viselkedése miatt a panaszkönyvet kérte. Az Echo TV-ben viccelődők elég erős személyeskedést is megengedtek maguknak.
Legalábbis a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint.
Hozták a színvonalat az Echo TV Sajtóklub műsorában hétfőn. Lovas István dagadt négernek nevezte a budapesti vizes világbajnokság múlt pénteki megnyitón fellépő CeeLo Greent, amire Bayer Zsolt rákontrázott azzal, hogy ő is csak a Grammy-díjas énekest hagyta volna ki a műsorból. És mindezen a stúdióban ülők szemmel láthatóan jól szórakoztak.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője nem tűnik annyira elégedettnek Donald Trumppal, mint az általa kedvelt kormány.
E mondatok az eddigi Sajtóklub-adásokban hangzottak el, csak a sorrendjüket változtattuk meg, hogy az igazat mutassák, ne csak a valódit.
Egyebek mellett a Jobbik plakátkampányáról beszélgettek az Echo Tv Sajtóklub című műsorának résztvevői a hétfő esti adásban, amelyben Bencsik András a csatornát nemrég felvásárolt Mészáros Lőrincről is elmondta a véleményét, a CEU ügyét pedig a migránskérdéshez hasonlította.
Nyelvlecke önkéntes illemtanároknak és hazaárulózó zsurnalisztáknak.
Hazaárulást követ el, aki aláírásával támogatja az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezést – jelentette ki Bencsik András az Echo Tv-ben.
A patriotizmus újraéledése kapcsán egy közönséges hazaárulót fogtok ünnepelni, srácok. Csak szólok.
A Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint a Népszabadság munkatársai csak azt kapták, amit korábban ők tettek Bencsikékkel. Rogán Antal helikopterezésével szerinte semmi baj, a közmédiának pedig a kormányt kell szolgálnia. A főszerkesztő szerint objektív sajtó nincs, a tévénézőket pedig értéktelen és értékes rétegekre osztja, utóbbiakhoz sorolja a közmédia közönségét.
Piszkos politikai fegyver a migránsügy Bencsik András szerint, ám ezt nem a Fidesz használja hatékonyan, hanem a liberális baloldal, amelynek tagja a Fidesz európai pártcsaládjának legbefolyásosabb vezetője, Angela Merkel is. A Civil Összefogás pécsi fórumán jártunk.
Először találkoztak, Bencsik megsértődött a számonkérésen, de nem szégyelli magát, mert a Heti Hetes kártékony volt.
Egy Facebook-posztban Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője azt írta, Galló Istvánné apja a rettegett egykori ÁVO-vezér, Péter Gábor volt. Ez nem igaz, Bencsik végül elnézést kért.